Idén ősszel magazinunk új kollégiumi dolgozókról szóló rovatanának első szereplőjével Id. Zákány Ferenccel volt lehetőségem interjút készíteni, aki gondnokként idestova 32 éve áll rendelkezésre a kollégiumi hallgatók számára. Beszélgettünk a kollégiumi munkájáról, az itt szerzett tapasztalatokról és élményekről, amiket, mint dolgozó átélt a debreceni kollégisták körében.

Meséljen kicsit a munkásságról! Mióta dolgozik az egyetemi kollégiumokban és hogyan került ebbe a munkakörbe?

Tizennégy évig a Volánnál dolgoztam vezénylőtisztként, és ott is végeztem annak forgalmi tiszti iskolájában, majd az utolsó évben forgalomvezetőként tevékenykedtem. Az állásra egy újságcikk által jelentkeztem, majd az akkori igazgató, Nádudvari Imre hívott be egy személyes elbeszélgetésre. Ötven jelentkező közül végül rám esett a választásuk, így 1987 óta dolgozom ebben a munkakörben. Feladataim közé tartozik a takarítás és a karbantartás ellenőrzése, a kapcsolattartás az azt végző cégekkel, illetve a hallgatókkal való kapcsolattartás, a kollégium vendégforgalmának lebonyolítása és az ezzel kapcsolatos dokumentáció elkészítése. Tavaly június óta már csak a Weiner Leó Kollégium lakói tartoznak hozzám, itt látom el teendőimet.

Miért érezte úgy, hogy inkább a kollégiumban dolgozna szívesen? Miért hagyta ott annak idején a Volánt?

Munkám kezdete előtt szerettem volna elkezdeni egy levelező szakot, de sajnos ekkor csak annak volt rá lehetősége, akinek már volt diplomája, viszont szerettem volna az egyetemi közegben részt venni.  Szerettem a Volánt, de nem akartam ott megöregedni, ezért mikor olvastam az újságban az állásról, úgy véltem ez nekem való feladat lenne. Azóta nagyon megszerettem ezt a munkát és szeretném is folytatni a jövőben.

Milyen a kapcsolata a hallgatókkal, illetve a dolgozókkal?

A hallgatókkal már munkám kezdete óta magázódom, felnőttként viszonyulok hozzájuk, viszont cserébe el is várom a kölcsönös bizalmat és őszinteséget. Szeretem a diákságot, napi kapcsolatban vagyunk, jó viszonyt ápolok velük és a munkatársaimmal is. Pályám kezdete óta a külföldi hallgatók is szívemhez nőttek, akkoriban még az oktatás magyar nyelven folyt, így kötelező volt magyar nyelvű tanfolyamon részt venniük, ami megkönnyítette számomra a velük való kommunikációt. Angolul akkoriban sajnos nem beszéltem, ám idén tavasszal már részt vettem egy kezdő angol tanfolyamon, amit a dolgozóknak szerveztek, így sikerült alap szinten egy kicsit elsajátítanom a nyelvet.

Hogyan emlékszik vissza a kezdeti évekre? Mennyire volt részese a hallgatók életének a munkán kívül?

Határozattan pozitívan, hamar megtaláltam velük az összhangot, előfordult, hogy vasárnap délutánonként elhívtak magukkal focizni, ugyanis húsz évig jómagam is bent laktam a kollégiumban, így vasárnaponként is meg tudtak találni, ha sportolni támadt kedvük.  Tudták, hogy nagy rajongója vagyok a sportnak, régebben játszottam is. Persze volt, hogy nem értem rá, de ilyenkor a fiam ment el velük kicsit rúgni a bőrt. Mindemelett engem és a feleségemet is elhívtak az eseményeikre, amiket a menza akkori épületében szerveztek. Jó hangulatban vettünk részt rajtuk, jól éreztem magam velük.

Szintén örömmel emlékszek vissza a hallgatók-dolgozók közös focimeccsére, amik több éven keresztül kerültek megrendezésre. A mérkőzést rendszerint közös evés-ivás követte ahol, a feleségem babgulyása páratlan sikert aratott. Ezeken az eseményeken volt, hogy 40-50 fő is részt vett, az esték pedig általában éjszakába nyúló nótázással zárultak.

Mivel foglalkozik szívesen a szabadidejében? Jövőre nyugdíjba vonul, de említette, hogy szeretne még továbbra is aktívan tevékenykedni a kollégium életében. A jövőben is gyakori vendégként számíthatnak Önre az kollégiumi és az egyetemi rendezvényeken?

Igen, szeretnék még nyugdíj mellett is tovább dolgozni, mindamellett ellátogatni a hallgatók diplomakoncertjeire is, ahová rendszeresen járok. Szeretem a zenét, a Weiner Leóban pedig különösen megszerettem a koncerteket és az előadásokat. Ha időm engedi úszni járok és a Loki meccsein is szívesen részt veszek.

Köszönöm az interjút!

Az interjú készítette: Keresztes Bence

Fotó: Kaczur Petra